Regisztráció

A Tétényi-fennsík rehabilitációjának első üteme

Sajnos világszerte jellemző tendencia, hogy a városi zöldfelületek száma és aránya csökken, ahogyan legtöbbször állapotuk is romlik.

A globális trendet ugyan nem tudjuk megtörni, de szerencsére a kerületben sokat tehetünk zöld területeink védelméért. Az ötletgazda a Tétényi fennsík 7-es főút, a Bartók Béla út és a Csúcs utca által határolt területét szerette volna rendbehozatni, mert a korábbi, a teljes fennsík védetté nyilvánítására vonatkozó kezdeményezésből a szóban forgó terület kimaradt, így az itt található gyepek és természetes cserjések állománya azóta is veszélyben van. 

A Csúcs utca 7-es út betorkolása közelében tüzelő és építőanyag kereskedés és gombatrágya komposztáló telep létesült. Ezek területe egyre nőtt a természetes élővilág kárára. A további organikus növekedés megakadályozása érdekében a létesítményeket körül kellett keríteni.  Ezen felül először is fel kellett számolni a telepről idekerülő nagy mennyiségű, főként műanyag szemetet, valamint meg kell akadályozni, hogy a későbbiekben innen – vagy akár illegális szemétlerakás következtében – kisebb-nagyobb szeméttelepek alakuljanak ki a fennsíkon. 

A projekt céljának elérése érdekében a lakosságot is bevonva szemétszedő alkalmakat hirdettünk, amikor is együttes erővel tisztítottuk meg a területet az illegálisan eldobált hulladéktól.

Az ötlet 2022-ben is nyertes ötlet lett

Ne maradjon le az újdonságokról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További híreink:

Kijelölt gyalogos átkelőhely megvalósítása a Rózsakerti Demjén István Református Gimnázium előtt

A Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium épületei közötti óraközi átjárást tenné biztonságosabbá, ha a csomópontban egy kijelölt gyalogos átkelőhely létesülne forgalomlassító kialakítással.

Alkotótér, műhely fiataloknak

Az ún. makerspace nagyon elterjedt nyugaton.