Közösségi pince, bortrezor, pálinkafőzde

A javaslat célja borászati, gasztronómiai, kulturális és közösségi programoknak otthont adó közösségi tér létrehozása volt.

Az eredeti javaslat olyan elemeket is tartalmazott, melyek a magas bekerülési költség, illetve az alacsony társadalmi hasznosság miatt nem valósultak meg (ilyen volt többek között a pálinkafőzde) – ezekről természetesen egyeztettünk a projektgazdával. A kivitelezés során a közösségfejlesztéshez, valamint a borászati hagyományaink ápolásához kapcsolódó tevékenységek megtartásához azonban ragaszkodtunk.  A Közösségi Pince helyisége a Magdolna Udvaron belül található, a 1221 Budapest, Kossuth Lajos utca 24. szám alatt. 

Az ötlet szakmai megvalósítására a Promontorium Borlovagrendet kértük fel, akik 2024-ig szervezik itt a kerületi lakosok számára többségében ingyenes ismeretterjesztő, közösségépítő programjaikat, ezzel is gazdagítva kerületünk zászlóshajóját, a Budapest Bornegyede projektet. A programok során borkóstolókon, előadásokon vehetnek részt az érdeklődök, valamint a Pincejárat eseményei is kapcsolódnak a Közösségi Pince helyszínéhez. 

A bortrezor – amely ideális hőmérséklete okán kiváló lehetőséget kínál a borok tárolására – szintén nyitva áll mindenki előtt, a helyek azonban korlátozottak, előreláthatólag 2024 márciusában nyílik meg újra a jelentkezési lehetőség.Az érdeklődők az alábbi elérhetőségen találják meg a Közösségi Pince programjait: www.kozossegipince.hu

Ne maradjon le az újdonságokról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További híreink:

2026-ban is esővízgyűjtő tartályokat oszt az önkormányzat

A Részvételi Költségvetés révén 2025-ben ismét a budafok-tétényiek dönthettek arról, hogy a szavazásra bocsátott projektötletek közül melyeket támogatják, így került a nyertesek közé az „Esővízgyűjtő edények biztosítása a lakosság részére – újra” című javaslat is. Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata tehát ismét esővízgyűjtő tartályokat biztosít lakossági használatra, térítésmentesen, de korlátozott darabszámban.

Újabb projektek valósulhatnak meg a Bonn parkban

Budafok-Tétény Önkormányzatának beruházásaként a Részvételi Költségvetés győztes ötletei közül kettő is a hajdani Elágazás parkban jön létre.