A Jókai utca és a Nagytétényi út északnyugati sarkának rendezése

Kerületünk egyik legforgalmasabb pontja siralmas állapotban van. Néhányszáz négyzetméteren mintegy nyolc üzlet helyezkedik el. Közöttük parkolóhelyek, járdák, egy kopott telefonfülke (!) és egy igénytelen buszmegálló. A környezet állapota vonzza a szemetet, a gondatlanságot.

Budatétény egyik központjának számító kereszteződés, sajnos, meglehetősen áldatlan állapotba került az elmúlt évtizedekben, ezért már régen indokolt volt az ötletgazda által is javasolt megújítás. A terület változatos tulajdonosi viszonyai valamint egyéb fizikai adottságai tették nehézzé ezt a feladatot. 

A projekt keretében felfestettük a megfelelő nagyságú parkolóállásokat a szükséges részben kijavított burkolatra, hogy az üzlethelyiségekbe érkezők rendezetten és biztonságosabban tudjanak megállni, ki-be hajtani a parkolóba. Felújítottuk a Nagytétényi úti öntött aszfalt burkolatú járda és az üzletsor kerítése közötti területet. Az ottani kaotikus aszfalt és beton burkolatok elbontása után a burkolat alatti bekötővezetékeket és szerelvényeket rendeztük, majd kis támfalat alakítottunk ki, és évelők ültetésével, fák telepítésével varázsoltuk szebbé a környezetet. A telefonfülke ugyan a hatályos jogszabályok értelmében jelenleg nem távolítható el, de mögötte a tér újjászületett. 

Az ott működő üzletekkel is felvettük a kapcsolatot, akiknek többsége már láthatóan is részt vesz a közös cél érdekében, az élhetőbb és rendezettebb, vonzóbb környezet megvalósításában. Jobban vigyáznak a rendre és tisztaságra, az üzletportálok és kerítések állapotára.

Ne maradjon le az újdonságokról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További híreink:

Gyalogátkelő épül Budatétényben

A Részvételi Költségvetés egyik nyertes projektje valósul meg a Jókai Mór és a Kistétény utca kereszteződésében, a sportpálya bejáratánál.

Új közösségi zöldterület Rózsavölgyben

Hamarosan elkészül a Részvételi Költségvetés egyik győztes projektje, melynek keretében a Honfoglalás úti játszótér mellett épül közösségi zöldterület.