Regisztráció

Rózsavölgy Honfoglalás úti játszótér felújítása

Ezúton szeretnék pályázni a Rózsavölgyben a Honfoglalás úton található játszótér felújítására. Nagyon szeretjük ezt a 'kisjátszót", de sajnos állapota miatt az utóbbi időben egyre többször járunk más játszóterekre. A játékok elavultak, és folyamatosan rosszak, gondolok a csúszda lépcsőjére, ami balesetveszélyes, azért mindig le van zárva. A kerítés bármelyik pillanatban kidőlhet. Míg nálunk murva, sóder keveréken futkároznak a gyerekek, addig más játszótereken gumiborításon teszik ugyanezt. 

Örömmel értesültünk több Anyukával együtt a Közösségre kapcsolva projektről, mondhatom egyszerre gondoltunk arra, hogy a játszótér felújítása hasznos részét képezhetné a programnak, ezzel számos Rózsavölgyben és környékén élő gyereket, szülőt, nagyszülőt egyaránt boldoggá téve. A játszótéren mindig sokan vannak, éppen ezért is tartom fontosnak, hogy egy a mostani biztonsági elvárásoknak megfelelő, szép játszóteret kaphassunk, ami a Völgy kis ékszerdoboza lehetne. 

Ne maradjon le az újdonságokról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További híreink:

Kijelölt gyalogos átkelőhely megvalósítása a Rózsakerti Demjén István Református Gimnázium előtt

A Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium épületei közötti óraközi átjárást tenné biztonságosabbá, ha a csomópontban egy kijelölt gyalogos átkelőhely létesülne forgalomlassító kialakítással.

Alkotótér, műhely fiataloknak

Az ún. makerspace nagyon elterjedt nyugaton.