Az első kiírás összes nyertes pályázata megvalósult a kerületben
A Covid és az általános építőipari drágulás ellenére sikerrel zárult az első Részvételi Költségvetés, hiszen mára a két éve életre hívott kezdeményezés összes győztes projektje megvalósult. Az előzetesen vállalt 36 hónapos végrehajtási időt így maradéktalanul teljesítette az Önkormányzat.
Több mint 360 ötlet került beküldésre, ezek közül 2 szavazási fordulóban, mintegy 10 400 voksot leadva választották ki a győztes javaslatokat a kerületi lakosok és döntöttek arról, hogy kerületrészenként mely projektek nyerjék el a rendelkezésre álló 100-100-100 millió forintot és valósuljanak meg az elkövetkezendő időszakban. A szavazásban részt vevő ötletek között voltak rendezvények, sportfejlesztések, kulturális programok, játszóterek, kutyákkal kapcsolatos aktivitások, kertmozi és közlekedési fejlesztés is.
Így valósulhattak meg olyan projektek, mint a Mézesfehér utcai projekt, a Dunafok kertmozi, a Rózsakerti Sportcentrum, a Kóborló, önsétáltató kutyák problémájának megoldása elnevezésű projekt, vagy a Tétény-rét Családi Park.
A Részvételi Költségvetés célja nem kevesebb, mint hogy a lakosságot bevonva, velük együtt gondolkodva, olyan ötletek valósuljanak meg, melyek reflektálnak a helyiek igényeire, javítják épített környezetünk minőségét, valamint megoldást kínálnak régóta megfogalmazott elvárásokra is.
Az idei évben már a harmadik kiírást tudhatja maga mögött Budafok-Tétény Önkormányzata, melyben a kerület lakosai közel 150 ötletet küldtek be, melyek közül 60 ötletre lehetett szavazni. Ezen ötletek közül egy szavazási fordulóban, mintegy 5518 voksot leadva választotta ki a kerület lakossága a győztes javaslatokat. Idén először teljes kerületet érintő ötletre is voksolhattak a kerület lakosai.