Lezárult az ötletbeadás, túlszárnyaltuk a tavalyi évet!

Március 6-án, délben, lezárult a negyedik Részvételi Költségvetés ötletbeadási szakasza. A tavalyi évet túlszárnyalva, idén 145 pályázat érkezett be, melynek elbírálása máris elkezdődött. Terveink szerint, április 3-ig, minden ötletbeadót értesítünk arról, hogy továbbjutott-e benyújtott pályázata a lakossági, szavazási körbe.

A szavazás részleteivel, a következő napokban fogunk jelentkezni, ezért érdemes továbbra is követni minket, illetve feliratkozni a hírlevelünkre!

Még egyszer szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy megköszönjük mind a 145 pályázónak a benyújtott ötletét!

Ne maradjon le az újdonságokról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További híreink:

Lezárult a Részvételi Költségvetés idei ötletbeadási szakasza!

A Budafok-Tétény Önkormányzata által immár hatodik alkalommal elindított kezdeményezés első, vagyis az ötletek benyújtását lehetővé tevő szakasza június 25-én, délben lezárult. A töretlen népszerűségnek örvendő program keretében kiemelkedően nagy számban, 197 ötletet nyújtottak be a kerületiek.

Elkészült a gyalogátkelő Budatétényben

Megvalósult a Részvételi Költségvetés egyik nyertes projektje a Jókai Mór és a Kistétény utca kereszteződésében, a sportpálya bejáratánál.