A Húr-Háros utca kereszteződés forgalomtechnikai fejlesztése: gyalogátkelőhely kialakítása, forgalomcsillapítás

A nyertes javaslat arra irányult, hogy a Húr utca – Háros utca – Széchenyi utca forgalmas kereszteződésében zebrát alakítsunk ki. A környék sűrűn lakott, a sok társasház miatt főleg kisgyerekes családok és idősek laknak a környéken. Gyerekkel különösen veszélyes az átkelés a dombon lefelé száguldó autók miatt.
Rendszeresen előfordulnak balesetek is, hiszen a nagy forgalomhoz képest szűk az utca, ahol még a busz is nehezen tud kifordulni. A gyalogátkelőhely a buszmegálló megközelítése miatt is kiemelten fontos. A Háros utcán a Liszt Ferenc utcai buszmegállótól kezdve egészen eddig a kereszteződésig mostanáig  nem volt gyalogátkelőhely.

2025. április 22. státusz

Mivel a gyalogátkelőhely ötlete már korábban is felmerült, a kivitelezéshez kapcsolódó tervek már rendelkezésre álltak. A nyertes ötlet új lendületet adott a projektnek, így megindult az engedélyezési folyamat. Több közmű probléma is felmerült a kivitelezés során, így tűzcsapot és villanyoszlopot is szükséges volt áthelyezni. A járdafelújítás mellett elkészült a zebra a Háros utcai szakaszon, amelyet a gyalogosok már birtokba is vehettek. 

A projekt 2025 tavaszán lezárult.

Ne maradjon le az újdonságokról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További híreink:

Újabb zebrát építettünk Budatétényben

A Részvételi Költségvetés egyik győztes projektjeként valósult meg a gyalogátkelő a Háros és Húr utca kereszteződésében.

Újabb projekt készült el Rózsavölgyben

A Részvételi Költségvetés egyik győztes projektjeként járdaburkolatot és közvilágítási rendszert építettünk ki a Hómező utca 1–5. között.