Közösségi zöldterület kialakítása a Honfoglalás úti játszótér mellett

A Részvételi Költségvetés részeként már korábban megújult Honfoglalás úti játszótér melletti zöld terület sok lehetőséget ad a kis léptékű, mégis hatékony fejlesztésre.

Az ötletgazda javaslata alapján az út és a patak közötti – az építésügyre vonatkozó önkormányzati rendelet szerint is – kiemelt zöldterület aktívan használható vízparttá válhatna. Néhány sokféleképpen használható bútorral a zöldsáv strukturálható, kisebb és nagyobb társaságoknak adhat teret. A Honfoglalás útra tervezett kerékpáros útvonal és a helyiek mikromobilitásának támogatása érdekében is indokolt lenne egy kerékpár- és rollertároló kialakítása. Ez nem csak az új közösségi teret, hanem a meglévő játszóteret is kiszolgálhatja. Révén, hogy a Honfoglalás út ezen szakasza lakó-pihenő övezet a játszótér megközelítésének legrelevánsabb módjai, a gyaloglás a biciklizés vagy a rollerezés..

2025. március 10. státusz:

Az Önkormányzat megkezdte a tervezést egyeztetve az ötletgazdával és a körzet önkormányzati képviselőjével is. A közösségi tér kialakítása érdekében osztott padokat helyezünk majd ki, az út felé lassító korlátot építünk be annak érdekében, hogy a kisgyermekek ne futhassanak ki az úttestre. A zöldfelületet fejlesztjük, karbantartjuk, javítjuk, csinosítjuk, hogy a terület alkalmas legyen az aktív pihenésre, kikapcsolódásra is. 

A területen lévő fejlesztés kivitelezése várhatóan tavasz végén, nyár elején elkészül.

2025. április 11. státusz:

A kivitelezésre beérkeztek az árajánlatok. Elbírálás után következik a szerződéskötés, májusban pedig elkezdődhet a kivitelezés.

Ne maradjon le az újdonságokról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További híreink:

Újabb zebrát építettünk Budatétényben

A Részvételi Költségvetés egyik győztes projektjeként valósult meg a gyalogátkelő a Háros és Húr utca kereszteződésében.

Újabb projekt készült el Rózsavölgyben

A Részvételi Költségvetés egyik győztes projektjeként járdaburkolatot és közvilágítási rendszert építettünk ki a Hómező utca 1–5. között.