Nyilvános WC telepítése a forgalmasabb játszóterek közelébe

A népszerűbb játszótereken rengeteg gyerek fordul meg szüleivel naponta, egy-egy alkalommal több órát is eltöltve ott, mely indokolttá teszi mind a szülők, mind pedig a gyerekek szempontjából a játszótéri mosdó kialakítását.

A kerületben van már néhány helyszín – játszóterek és parkok -, ahol már létesült korábban nyilvános illemhelység, ahol érmével, vagy akár már bankkártyával is lehet fizetni. Ezeknek nem csak a kialakítása, de a fenntartása is költséges folyamat. Önkormányzatunk azonban elkötelezett amellett, hogy a játszótereink és parkjaink minél jobban felszereltebbek legyenek és még több családot, fiatalt vonzanak.

2025. április 11-ei státusz:

Önkormányzatunk egy szavazás keretében adta át a döntés jogát a budafok-tétényieknek arról, hogy melyik játszótéren valósuljon meg az illemhely.

Technikai és infrastrukturális adottságok alapján négy helyszín bizonyult alkalmasnak. Ezek versenyeztek a szavazáson: két lakótelepi és két kertvárosi játszótér. A voksoláson a vártnál is többen nyilvánítottak véleményt, közel 400 szavazat érkezett az önkormányzathoz, amelyek az alábbi módon alakultak:

·     Szőlőfürt játszótér: 204 szavazat

·     Dombos játszótér: 72 szavazat

·     Kőbányász park: 69 szavazat

·     Vizes játszótér: 54 szavazat

Az itt élők döntése alapján tehát a Szőlőfürt játszótér kapta a legtöbb voksot, így tervezés és engedélyeztetés után itt épül majd az új illemhely.

Ne maradjon le az újdonságokról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További híreink:

Lezárult a Részvételi Költségvetés idei ötletbeadási szakasza!

A Budafok-Tétény Önkormányzata által immár hatodik alkalommal elindított kezdeményezés első, vagyis az ötletek benyújtását lehetővé tevő szakasza június 25-én, délben lezárult. A töretlen népszerűségnek örvendő program keretében kiemelkedően nagy számban, 197 ötletet nyújtottak be a kerületiek.

Elkészült a gyalogátkelő Budatétényben

Megvalósult a Részvételi Költségvetés egyik nyertes projektje a Jókai Mór és a Kistétény utca kereszteződésében, a sportpálya bejáratánál.