Újabb zebrát építettünk Budatétényben

A Részvételi Költségvetés egyik győztes projektjeként valósult meg a gyalogátkelő a Háros és Húr utca kereszteződésében.

A javaslat a Közösségre Kapcsolva/Részvételi Költségvetés 2024-es évadának egyik nyertes ötlete. A környék sűrűn lakott, a sok társasház miatt főleg kisgyerekes családok és idősek laknak erre. Ennek ellenére a kereszteződésben a gyalogos átkelés nem volt biztosított. A probléma megoldására az ötletgazda tavaly nyújtotta be a javaslatát, amit a lakosság a győztesek közé választott.

A gyalogátkelő ötlete korábban is felmerült, a kivitelezéshez kapcsolódó tervek már rendelkezésre álltak. A nyertes ötlet új lendületet adott a projektnek, így megindult az engedélyezési folyamat. Több közmű probléma adódott a kivitelezés során, így tűzcsapot és villanyoszlopot is szükséges volt áthelyezni. A járdafelújítás mellett elkészült a zebra a Háros utcai szakaszon, amelyet a gyalogosok már birtokba is vehettek.

A gyalogátkelők létesítése fővárosi hatáskörbe tartozik, azonban a Részvételi Költségvetésben is évről évre nagy számban jelenik meg az igény további zebrák építésére. Az önkormányzat fontosnak tartja, hogy a kerületben biztonságos legyen a gyalogos közlekedés, ezért időről időre befogadja és meg is valósítja a hasonló ötleteket.

Ne maradjon le az újdonságokról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További híreink:

2026-ban is esővízgyűjtő tartályokat oszt az önkormányzat

A Részvételi Költségvetés révén 2025-ben ismét a budafok-tétényiek dönthettek arról, hogy a szavazásra bocsátott projektötletek közül melyeket támogatják, így került a nyertesek közé az „Esővízgyűjtő edények biztosítása a lakosság részére – újra” című javaslat is. Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata tehát ismét esővízgyűjtő tartályokat biztosít lakossági használatra, térítésmentesen, de korlátozott darabszámban.

Újabb projektek valósulhatnak meg a Bonn parkban

Budafok-Tétény Önkormányzatának beruházásaként a Részvételi Költségvetés győztes ötletei közül kettő is a hajdani Elágazás parkban jön létre.