Rózsavölgy Honfoglalás úti játszótér felújítása

A Honfoglalás úti játszóteret nagyon sok család használja, hiszen a gyerekek szeretik és könnyen megközelíthető.

Viszont mivel gyakorlatilag az egyetlen játszótér Rózsavölgyben, kicsinek bizonyult, ráadásul az állapota is hagyott némi kívánnivalót maga után.

Az ötlet beadói lelkes kisgyermekes anyukák, akik nagyon szerették volna felújíttatni kedvenc játszóterüket.

A játszóteret használó kisgyermekes anyukák javaslatára a projekt keretében a lehetőségek szerint a játszótér területe nagyobb lett. A keleti oldalon térkővel burkolt pihenőrész készült padokkal, két asztallal, valamint ide került át a meglévő ivókút is. A bejáratot áthelyeztük, aminek köszönhetően a játszótér bejárata jobban beláthatóbbá, így biztonságosabbá vált, a szülők könnyebben felügyelhetik gyermekeiket.

A régi homokozó helyére egy 3×3 méteres, fakeretes eszköz került, felette árnyékot adó napvitorlával, környezetében térkő burkolatot raktak le. A meglévő eszközök közül a két rugós és a két mérleghinta megmaradt.

A játszótér kiszélesedő részén, a meglévő csúszdás vár helyére egy nagyméretű, kéttornyú vár került műanyag csúszdával. A játéktér nyugati irányba szintén bővült. Itt új, kétüléses hinta várja a gyerekeket, egy lap- és egy biztonsági ülőkével. A patak felőli fákkal benőtt, fűvel fedett megtisztított rész a térigényes játékokra (bújócska, fogócska stb.) vagy pihenésre ad majd lehetőséget. A patak felőli kerítés mentén vízpart témájú, úgynevezett edukációs panel, képkirakó kapott helyet. 

A burkolatok tekintetében az eszközök köré színes öntött gumi, a homokozóhoz – a takaríthatósági szempontot is figyelembe véve – térkő, illetve a hinta alatti területre fenyőkéreg mulcs felület került.

2023 májusában vehették birtokba a családok az új játszóteret a Honfoglalás úton. 

Ne maradjon le az újdonságokról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További híreink:

2026-ban is esővízgyűjtő tartályokat oszt az önkormányzat

A Részvételi Költségvetés révén 2025-ben ismét a budafok-tétényiek dönthettek arról, hogy a szavazásra bocsátott projektötletek közül melyeket támogatják, így került a nyertesek közé az „Esővízgyűjtő edények biztosítása a lakosság részére – újra” című javaslat is. Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata tehát ismét esővízgyűjtő tartályokat biztosít lakossági használatra, térítésmentesen, de korlátozott darabszámban.

Újabb projektek valósulhatnak meg a Bonn parkban

Budafok-Tétény Önkormányzatának beruházásaként a Részvételi Költségvetés győztes ötletei közül kettő is a hajdani Elágazás parkban jön létre.