Lezárult a Részvételi Költségvetés ötletbeadási szakasza

A Részvételi Költségvetés célja, hogy a XXII. kerületben élők közösen dönthessenek a lakóhelyükre vonatkozó források elosztásáról, a fejlesztések tárgyáról, illetve a kerület életét meghatározó hosszú távú célokról, így olyan projektek valósulhatnak meg, amelyeknek köszönhetően Budafok-Tétény élhetőbb, fenntarthatóbb és vonzóbb kerületté válik.

Ennek szellemében indult útjára idén harmadik alkalommal Budafok-Tétény önkormányzatának egyedülálló kezdeményezése. 

A lakosoknak 2022. április 22-én éjfélig volt lehetőségük javaslataik benyújtására. Összesen 116 darab ötlet érkezett, amelyeket jelenleg az önkormányzat felelős szakirodái dolgoznak fel. A projektbenyújtókat e-mailen keresztül értesítik a munkatársak, hogy az általuk beküldött javaslat elfogadásra vagy elutasításra került.

Az ötletek feldolgozását követően megismerhetjük azokat a projekteket, amelyek megfeleltek a pályázási feltételeknek és szavazásra bocsájthatók voltak. A lakosság 2022. május 16-án délelőttől, 2022. május 30-a éjfélig adhatja le voksát arra vonatkozóan, mely ötletek megvalósítását látnák szívesen a kerületben.

A lakosok akár mind a hat szavazatot felhasználhatják a saját kerületrészük javaslatainak támogatására, de meg is oszthatják azokat: hármat a saját kerületrészükben; hármat  pedig vagy a másik két kerületrészben, vagy az egész kerületet érintő ötlet(ek)re adhatnak le, vagy akár vegyesen is voksolhatnak a felsoroltakra. Egy projektre egy szavazat adható le.

További információért kövesse honlapunkat és Facebook-oldalunkat!