Regisztráció

Rózsakerti Sportcentrum

Az ötlet két javaslatban is megfogalmazódott, így - a kertmozihoz hasonlóan - ebben az esetben is egyeztettünk az ötletgazdákkal, majd összevontuk a javaslatokat.

A Rózsakerti Sportcentrum a nyertes ötlet szerint egy rekortán futópályával és egy kondiparkkal várta volna a mozogni vágyókat. Az ötletgazdákkal előzetesen egyeztetve, az elnyert összegből végül a futókör készült el, melynek rekortánnal borított szakasza jelenleg eléri az egy kilométeres hosszt. A futókör építése során a rekortán pályarészek mellett a járdaburkolatok is megújultak; felfestették a burkolati jeleket, illetve kihelyezték a forgalomtechnikai táblákat. A projekt keretösszege kimerült, így a futókör további részeinek rekortánburkolata a részvételi költségvetés következő évében ismételt ötletbenyújtás és kellő mennyiségű szavazat összegyűjtése esetén készülhet el.  Sikeres pályázat esetében a kör rekortánburkolatának teljes hossza 1,5 kilométer lesz, a magasságkülönbség pedig 19 méter. A kondipark eszközei külső forrásból épülnek meg a jövőben.

Ne maradjon le az újdonságokról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További híreink:

Kijelölt gyalogos átkelőhely megvalósítása a Rózsakerti Demjén István Református Gimnázium előtt

A Rózsakerti Demjén István Református Általános Iskola és Gimnázium épületei közötti óraközi átjárást tenné biztonságosabbá, ha a csomópontban egy kijelölt gyalogos átkelőhely létesülne forgalomlassító kialakítással.

Alkotótér, műhely fiataloknak

Az ún. makerspace nagyon elterjedt nyugaton.