Több mint harminc éve épült egy állatotthon a Tétényi-fennsíkon, a Nyél utcában, amely azóta is fogadja az árva állatokat, főleg kutyákat és macskákat. Az otthonra ráfér már a megújítás, hogy még kényelmesebb, biztonságosabb otthona legyen a rászoruló jószágoknak. Az intézmény októberben jutott hozzá egy jelentősebb részvételi költségvetési forráshoz, ami ezt a célt szolgálja. Vargyas Krisztiánt, a HEROSZ Állatotthon telepvezetőjét a fejlesztési támogatásról kérdeztük.
– Mennyi támogatást kaptak, és mire költik az összeget?
– Hétmillió forintot kaptunk, amely életmentő a számunkra, illetve az itt tartott állataink számára. Ebből az összegből a karanténépület felújítását tudjuk megvalósítani, ez már elengedhetetlen volt. Tizenhat fülkénk van, nyolc a macskáké, nyolc a kutyáké. Közeleg a tél, ideje komfortosabbá tenni ezeket a fülkéket, ami azt jelenti, hogy például meg kell oldanunk a fűtésüket, a villanyhálózat korszerűsítését, a tetőt rendbe kell hoznunk, és a helyet is bővítenünk kell, hogy még több állatot tudjunk befogadni. Bizony, előfordult az is, hogy egy-két csibésznek sikerült megszökni az otthonukból, ezt is meg kell akadályozni a jövőben, amiben segít majd a korszerűsítés.
– Jelenleg hány állat talált otthonra önöknél?
– Félszáz kutyánk és húsz cicánk van, de van egy malacunk és néhány teknősünk is, amelyek részére egy kis tavat is fenntartunk. Régebben voltak borzaink, juhaink, birkáink, madaraink is.
– Mikor kezdődik el a jelentős felújítás?
– Még nem tudni, hiszen csak most kezdtem tárgyalni a mesteremberekkel, vállalkozókkal, de remélem, mielőbb, mert jönnek a hideg napok, ami nem kedvez az állatok méltó tartásának.
Temesi László– Városházi Híradó