Budatétény egyik központjának számító kereszteződés, sajnos, meglehetősen áldatlan állapotba került az elmúlt évtizedekben. Ennek megoldására nyújtotta be az ötletgazda a sarok rendezéséről szóló javaslatát a Részvételi Költségvetés keretében, melyeta lakosság meg is szavazott.
A terület változatos tulajdonosi viszonyai, valamint egyéb fizikai adottságai tették nehézzé a feladat megoldását. Számos egyeztetést követően, 2024 áprilisában készült el a projekt. Ennek keretében:
· kijavíttatuk, kiegészítettük a járdák és a parkoló aszfaltburkolatát, javítottunk a parkoló vízelvezetésén,
· parkolóhelyeket festettünk fel és időkorlátos parkolási rendet vezettünk be (08.00-20.00 óra között 3 óra időtartam),
· a zöldséges tulajdonosával közösen kialakítottunk egy rendezett, esztétikusabb áru- és göngyöleg tárolási-kezelési rendszert, valamint bekerítette az általa használt területet,
· a Nagytétényi út felőli funkció nélküli, különböző célból és időben készült, majd elhagyott burkolatokat elbontottuk,
· kiépítettünk egy kis támfalat, mely lehatárolja a területet,
· fákat, kis cserjéket, időszakosan virágzó évelő növényeket telepítettünk,
· a Jókai utca – Nagytétényi út sarkon, a zebránál, amennyire lehetőség volt rá, javítottunk a gyalogjárda vonalvezetésén egy új szakasz építésével.
A terület mind funkcionálisan, mind esztétikailag megújult.
Április 15-én indul a Közösségre Kapcsolva // Részvételi Költségvetés 2024-es fordulójának szavazási időszaka. Idén is Önök választhatják ki, mit és hol fejlesszen az Önkormányzat.
Regisztráció: https://szavazas.kozossegrekapcsolva.hu/regisztracio