Újra lehet jelentkezni a macskaivartalanítási akcióra!

A Részvételi Költségvetés győztes projektjének célja a kóbor, utcáról befogadott macskák gyarapodásának megfékezése, a felelős állattartás elősegítése. Már lehet jelentkezni a forrás kimerüléséig meghirdetett helyekre.

A macskaivartalanítási akciót már háromszor választotta a lakosság a nyertes ötletek közé, ami egyértelműen jelzi, hogy az itt lakók számára fontos, hogy felelős gazdáik legyenek kedvenceiknek.

A programra való jelentkezéshez az alábbi kérelmet kell letölteni, majd:

  • kitöltve leadni a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatán (1221 Budapest, Városház tér 11.) hétfőtől csütörtökig 8–16 óra között, pénteken 8–14 óra között,
  • vagy aláírva és beszkennelve (fotózva) ügyfélkapun keresztül,
  • vagy az igazgatasiugyek@bp22.hu e-mail-címre szükséges elküldeni.

Nyomtatvány igényelhető a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán is. A kérelem elbírálása után az önkormányzat értesítést küld annak eredményéről a megadott elérhetőségre, és kiállítanak egy sorszámmal ellátott engedélyező iratot, melyet a Polgármesteri Hivatalban lehet átvenni előre egyeztetett időpontban.

Műtétre a Budafoki Állatgyógyászati Központ recepcióján kell időpontot foglalni (1221 Budapest, Kossuth Lajos utca 52., telefon: 06-1/229-3865, nyitvatartási idő: H-P: 8-20, Szo: 9-12.). A kedvezmény érvényesítéséhez adja át a rendelő számára a sorszámmal és pecséttel ellátott engedélyt. A kedvezmény az engedély kiállítását követő 3 hónapig érvényes.

Kedvezményes árak:

kandúr:                                               1.200 Ft/macska

nőstény:                                             2.400 Ft/macska

vemhes nőstény/rejtett here:         2.900 Ft/macska

Ne maradjon le az újdonságokról! Iratkozzon fel hírlevelünkre!

További híreink:

2026-ban is esővízgyűjtő tartályokat oszt az önkormányzat

A Részvételi Költségvetés révén 2025-ben ismét a budafok-tétényiek dönthettek arról, hogy a szavazásra bocsátott projektötletek közül melyeket támogatják, így került a nyertesek közé az „Esővízgyűjtő edények biztosítása a lakosság részére – újra” című javaslat is. Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata tehát ismét esővízgyűjtő tartályokat biztosít lakossági használatra, térítésmentesen, de korlátozott darabszámban.

Újabb projektek valósulhatnak meg a Bonn parkban

Budafok-Tétény Önkormányzatának beruházásaként a Részvételi Költségvetés győztes ötletei közül kettő is a hajdani Elágazás parkban jön létre.